2015. május 30. Hűvösvölgyi Gyerekotthon - A Twist Olivér csoport beszámolója
A Pálferis Karitász Gyermek- és Ifjúságvédelmi munkacsoport első
programját a Gyermeknap jegyében töltötte el a Hűvösvölgyi
Gyermekotthonban. (Budapest, Hűvösvölgyi út 165.) Az otthon gyermeknapi
rendezvénye 2015. május 30-án, szombaton zajlott. Nagy öröm volt
számunkra, hogy mind az intézmény vezetősége, dolgozói, mind a gyerekek
nagyon kedvesen fogadtak bennünket.
Azzal a céllal érkeztünk, hogy- lehetőség
szerint- bekapcsolódjunk programjukba és segítsünk a gyerekek számára
szervezett feladatok lebonyolításában. Nagyon színvonalas rendezvénynek
lehettünk részesei. Elsőként szurkolhattunk a tanár-diák focimérkőzésen,
majd a közösségi teremben egy tánc koreográfiát tanulhattak a gyerekek a
meghívott előadóktól, profi táncosoktól. Ebbe a produkcióba közülünk is
többen bekapcsolódtak. Ezt követően különböző állomásokon próbálhatták
ki ügyességüket a gyerekek: célba dobás lufira, horgászat, bowling,
zsákba futás, vízipisztoly-parádé és egyéb ügyességi játékok. Az
állomásokon kagylós „zsetont” lehetett kapni a feladat jó megoldásért,
amelyet a gyerekek beválthattak vattacukorra, nyalókára, pop cornra,
gyümölcsre és egyéb finomságokra. Örömünkre szolgált, hogy a
gyermekotthon lakói aktívan vettek részt a feladatokban. Sokat
nevettünk, játszottunk együtt, s örültek a segítségünknek. A program
végén a gyermekotthon igazgatója is szólt hozzánk néhány kedves szót,
beszélgettünk a gyerekekről, az otthon életéről. Jól esett, hogy ő is
szívesen vette csoportunk munkáját, s nyitott a további együttműködésre
is. Nekünk pedig nagy örömünkre szolgált, hogy segíthettünk, együtt
tölthettük velük a Gyermeknapot.